14. - Epilógus

 

TIZENNÉGY

Fordította: Aiden

 



 

Faye

 

– Eszem ágában sincs egy kurva vakrandin részt venni – morogja Ronan rosszkedvűen, de te is ezt tennéd, ha megtudnád, hogy egy csaj Ericet választotta, helyetted. – Ha nőt akarnék, akkor mennék, és fognék magamnak egyet. Úgy nézek én ki, mint akinek szüksége van a segítségre?

– Dögös a csaj.

– Nem érdekel.

– Tornász – teszem hozzá, és rákacsintok – Nagyon hajlékony.

Igazából nem az, de ezt nem kell tudnia, míg el nem megy vele randizni. Egy pillanatra rám bámul, sóhajt, majd elhagyja a helyiséget.

– Felejtsd már el Stephet! Az a csaj tök hülye!

– Simán – közli Arrow vigyorogva.

– Fogd be!

– Randim volt tegnap este.

– És?

Nem szól semmit, csak mosolyog.

– Meg vagy dicsérve, Arrow – nyomok hanyagul egy csókot az arcára, amit letöröl. – Anna tuti nem bír ma járni.

Rám néz, csóválja a fejét.

– Köszi a tippeket.

– Mire valók a barátok, ha nem arra, hogy megszervezzék a randid, és megtervezzék hozzá a vadító göncöket?

– Tessék? – néz rám értetlenül.

Csak így tovább, Arrow, csak így tovább.

Elmentem Annával egy Victoria’s Secret szalonba, és vettünk pár csini fehérneműt, hogy azt vegye fel, ha Arrow-val randiznak. Arrow-nak pedig segítettem kiválasztani Anna ajándékát, egy gyémánt karkötőt, rajta egy teknőssel, bár ne kérdezd, miért pont azzal, mert fogalmam sincs.

– Ne is törődj vele. Megszervezted a gyertyafényes vacsorát? – kérdem őszintén érdeklődéssel.

Bólint.

– Imádta.

– Győzelem.

Felemelem az öklömet; összeütöm az övével.

Elindulok kifelé a konyhából, de előtte még odaszólok:

– Emlékszel arra, mikor megláttam a péniszed, és azt hittem, amiatt hívnak Arrow-nak? Szép idők voltak, nem?

Távozom, mielőtt válaszolhatna.

Mikor kilépek a klubházból, hogy megnézzem, merre jár Colt, Irishba botlom. Elfelejtettem megkérdezni, mi lett végül Tinával és a Darren üggyel kapcsolatban, bár nyilván sikerült kibékülniük.

– Szóval Darren neve már nem tabu többé? – kérdem tőle. – Vagy még mindig van saját Voldemortunk?

A motorját szereli épp, de erre felemeli a fejét.

– Megbeszéltük a dolgot. Ki volt akadva. Bármit is mondtál neki, segített. A szádat fegyverként kellene kategorizálni. – Elakad a szava, összerezzen. – Baszki, nem úgy értettem. Áldott tehetséged van a beszédhez, ez minden.

– Talán megcsókoltam azt a sziklát Írországban. Hogy is hívják?

– Blarney Stone – feleli szórakozottan. – Ja, talán tényleg.

– Örülök, hogy minden rendbejött köztetek, Irish – mondom, leguggolok, és megpuszilom az arcát. Kicsit meglepettnek tűnik, de aztán visszamosolyog.

– Tudod, hogy húgomként szeretlek, ugye?

Bólintok, felállok, és visszaindulok a házba, ahol Trackerbe ütközöm. Felmosolygok rá, és megkérdem:

– Hogy ment a dedikálás, miután eljöttem?

Vállat von, és zsebre dugja a kezét.

– Jól. Szeretek oda járni. Tetszik a figyelem. Rohadtul, perelj csak be.

– Ne mondj ilyet egy ügyvédnek.

– Te vagy a legmenőbb ügyvéd, akivel valaha találkoztam, Faye – feleli, kék szeme vidáman csillog.

– Te meg a legmenőbb könyvborító-modell, akivel valaha találkoztam.

– Így van.

– Tracker?

– Mondd.

Megölelem.

– Imádlak. Mindig is imádtalak. Tudod, ugye?

A hátamra teszi a kezét, és halkan megkérdezi, hogy haldoklom-e.

Már épp válaszolnék, mikor Rake lép oda, és hátulról megölel, így Tracker és Rake által szendvicsbe vagyok fogva.

– Mizu?

– Faye mindenkinek azt mondogatja, hogy szereti. Szerintem haldoklik.

– Nekem nem is mondtad, hogy szeretsz – közli Rake sértődötten. Elengedem Tracker derekát, megpördülök, hogy Rake-kel álljak szemben, Trackernek háttal a szendvicsben.

– Szeretlek, Rake. Boldog vagyok, hogy rátaláltál Bailey-re és Carára, és abbahagytad a random kurvázást.

– Én is szeretlek, Faye – köszörüli meg a torkát. – De miért beszélsz úgy, mint aki búcsúzkodik? Együtt vénülünk meg, és már mind tudjuk, hogy mennyire fontosak vagyunk neked. Baszd meg, azt ne hidd már, hogy bármelyik csaj mosolyogva tűrné a hülyeségünket. És nekünk is te vagy a mindenünk, az egész klubnak. Mióta besétáltál azon az ajtón, terhesen, azzal a dumával, eldőlt a sorsod. Wind Dragon lettél. Most pedig hagyd abba ezt a nyáladzást. Menjünk, igyunk meg valamit, míg a kölykök haza nem érnek suliból.

Hátralép, szabad utat adva nekem. Megpuszilom az arcát. Rake-nek megvannak az kis véletlenszerű cukiságai, és én épp most voltam részese egynek.

Még aznap este meglátom Vinnie-t, és odafutok hozzá, mikor megáll a motorjával. Amint leszáll, hatalmas ölelésben részesítem. Emlékszem, mikor először találkoztam Vinnie-vel. Akkor azt gondoltam, ez a srác túlságosan kedves ahhoz, hogy életben maradjon. Emlékszem, milyen bátor volt azon az éjszakán, mikor Maryt megölték. Mindig is közel álltunk egymáshoz, Vinnie meg én. A többiek Wolfnak hívják, de nekem ő örökké Vinnie marad.

– Minden oké? – kérdi, s visszaölel. – Faye?

– Csak eszembe jutott, mikor először találkoztunk – felelem, hátradőlök, és rámosolygok. – Ugye tudod, hogy nincs olyan, amit meg ne tennék érted?

– Hogyne tudnám, Faye – mondja gyengéden, megpuszilja a fejem búbját. – Egy család vagyunk. Nem is, a család túl szelíd kifejezés ránk nézve.

– Mi vagyunk a Wind Dragons, a Szélsárkányok – felelem mosolyogva. – Szólt neked Dex Ericről?

Dex szerzett Ericnek segítséget. Most orvoshoz jár, és kezelik az idegösszeroppanása miatt, ami az anyukája elvesztése okán következett be, és gyógyszereket kell szednie, valamint terápiába jár egy pszichiáterhez. Nem tudom, mi lesz ezután, de remélem, hogy Eric vagy rendbe hozza a dolgait, vagy soha többé felénk sem néz. Durva, de nem szeretnék életem hátralévő részében állandóan magam mögé tekintgetni.

– Mondta, hogy kap segítséget – bólogat Vinnie. – Valamilyen egészségügyi intézményben. Ja, mind hallottuk. Legalább nem kell többé aggódnod miatta; nem fog visszajönni. Nem hiszem, hogy ki fogják őt engedni onnan. Dex azt mondta nekik, hogy önpusztító életet folytat, azért is volt annyira összetörve, mert folyton beleverte a fejét falba, meg ilyesmi.

A szemem elkerekedik, és le vagyok nyűgözve. Ezt a részt Dex sosem mesélte nekem.

– Dex egy aljas szemétláda tud lenni, ha akar.

– Fogadok, a legjobbtól tanulta.

Ezen elnevetem magam.

– Már azelőtt is nagy fasz volt, mielőtt velem találkozott, oké?

– Annyira nem – feleli, és átkarolja a vállam. – Na, mesélj, mitől vagy ma ennyire szentimentális?

– Nem tudom – vonom meg a vállam. – Olyan érzés, mintha egy korszak lezárulna. Mindenki lenyugodott, nincsenek többé ellenségeink, akik ránk fennék a fogukat. Most már csak úgy elvagyunk magunknak, tudod? Élhetünk békésen. Legalábbis a mi változatunkban békésen.

– Ja, Ronan és Ranger maradt már csak facér, ugye?

– Mindketten találnak maguknak párt hamarosan.

– Nyilvánvalóan így lesz, az általad szervezett vakrandiknak köszönhetően – tör ki belőle a nevetés. – Nincs is több nőnemű barátod.

– Hogyne lenne.

– Nem, nincs. Vagy csak mostanában szedted össze. Úgy találtad őket az utcán, vagy kávézóban, vagy bárhol.

– Ez nem ám egy újabb Jóbarátok epizód – dünnyögöm, mire felkacag. – Tudod, van életem e falakon kívül is.

– Tényleg? Mert múlt hónapban megkértél, hogy kísérjelek el körmöshöz, mert nincs senki más, aki elment volna veled.

– Az csak akkor az egyszer fordult elő. Mert minden lánynak dolga volt!

Hangosan felröhög.

– Te aztán kurvára más vagy.

– Ezt bóknak veszem.

– Annak is szántam.

– Mennyire cukik vagyunk már – mondom, és megtorpanok a konyhában. – El kell kezdenem vacsorát főzni.

– Kell segítség? – kérdi, amivel meglep. – Amúgy meg, belenéztél mostanában a fagyasztóba?

– Nem. Miért? – lépek oda a fagyasztóhoz, és kinyitom az ajtaját. Odabent figyel két dobozzal a kedvenc jégkrémemből. – Vettél nekem fagyit!

– Nehéz neked nemet mondani, Faye Black – mondja, és mosolyogva tovasétál a folyosón. Kiveszem az egyik dobozt, és vigyorogva magamhoz szorítom.

Mindig megkapom, amit szeretnék.

Dex lép be a konyhába, észreveszi, hogy hatalmas mosollyal a képemen ölelgetem a fagyimat, megcsóválja a fejét, és elneveti magát.

– Mindenki kurvára elkényeztet – mondja, de a hangjából kitűnik, hogy kicsit sincs ellenére.

Szereti, hogy szeretnek.

Megváltoztathatnánk a Wind Dragons mottóját: Szeresd a nőt, szeresd a klubot.


EPILÓGUS

Fordította: Aiden

 



 

Faye

 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy Dex le akarna mondani a WDMC elnöki tisztségéről, de az elrablásom után így döntött, és ebben támogatom őt.

– Nem tehetem ezt – mondja, hajamat a fülem mögé simítva. – Az az érzés a gyomromban, amikor eltűntél, és nem tudtam, hogy látlak-e még valaha, és aztán úgy kellett vezetnem a többieket, hogy közben végig ezt éreztem. Képtelen lennék még egyszer ezt átélni. Magunkra kell koncentrálnom. Megtettem, amit tudtam a klubért, de most itt az ideje, hogy átadjam a stafétabotot. – Elhallgat, aztán elvigyorodik. – Akkor is be fogsz indulni rám, ha nem én vagyok a vezér?

A szemem forgatom, ismerem az alfa hajlamait. A férfi mindig is vezető lesz a maga nemében. Az igazság az, hogy nem érdekel, hol köt ki Dex, vagy hová tart, vagy ki szeretne lenni. Örökké követni fogom őt. Az embernek muszáj követnie a szívét, és az enyém nála van. Természetesen továbbra is a klubban maradunk, hiszen ők a mi családunk, ezért ide tartozunk, de Arrow lép egyet felfelé a ranglétrán, és ő fog minket vezetni, míg Dex inkább amolyan tanácsadói szerepet tölt majd be. Az én emberem nyugdíjba vonul, még mielőtt megőszülne és sörpocakot eresztene. Hát, azért remélem, ilyenre nem kerül majd sor soha. Az ősz hajjal még csak-csak kiegyezek – Dexből ezüstróka válik majd egyszer –, de nem hiszem, hogy valaha is megengedné magának, hogy bármilyen korában potrohos legyen. Végigfuttatom kezem lapos, feszes hasán, csak a megnyugvás végett.

– Mit csinálsz? – kérdi, s tengerkék szemében huncut fény gyullad.

– Csak ellenőrzök valamit – vigyorgok fel rá. Csak néhány héttel az elrablásom után beszélt nekem a tervéről. Azt mondta, akkor hozta meg a döntést, mikor távol voltam, és a dolog véglegesnek bizonyult. A gyerekek és én fontosabbak vagyunk a számára, és azt is mondta, hogy az évek során már épp elég veszélynek tettem ki magam így is. Az igazsághoz azért az hozzátartozik, hogy inkább a veszély talál rám, semmint én keresném a bajt. Nem kell többé méhkirálynőt játszanom, bár mindig is ilyen vagány csajszi maradok, és mindig itt leszek, hogy segítsek a klubnak, ha szükség van rám. Dex válláról és szívéről nagy kő esik le ezzel. Kevesebb stressz, kevesebb felelősség. És ha ő boldog, akkor én is az vagyok.

– Ugye mindig itt maradsz, hogy segíts nekem? – kérdezi halkan Anna, zöld szeme telis-tele van aggodalommal.

– Nem megyek sehová – biztosítom, és a karjára teszem a kezem. – Ne stresszelj.

Dex hátulról a másik karjába karol, és együtt nézzük, ahogy Arrow felveszi a bőrkabátját, amin már ott díszeleg az új elnöki címer. Egy korszak ezzel lezárul, ez az utolsó utunk.

Egy új korszak pedig elkezdődik.

Mindannyian körbeálljuk a vezért, és megünnepeljük.




Átkarolom Sint, arcomat puha bőrdzsekijéhez simítom és beszívom a bőr ismerős illatát. A szél a hajamba kap, és az arcom köré fújja a sisak alatt. Lehunyom a szemem és elmosolyodom, csak élvezem a pillanatot, ahogy a motorja hátsó ülésén ülök.

Ez az érzés sosem múlik el.

Nevetek és szorosabban kapaszkodom, ahogy gyorsulunk és robogunk a naplemente felé, tudván, hogy pontosan ez az a hely, ahol lennem kell.


5 megjegyzés: