10.- 11. Fejezet

 TÍZ

Fordította: Jane

 

 

Faye

 

Dex a szeme sarkából figyel, mintha arra várna, hogy idegösszeroppanásom legyen. Miután lelőttem Ericet, felkapott, átvetett a vállán, és kicipelt onnan. A Wind Dragons többi tagja ott várt rám, sorakozva, fegyvereiket a Kingsre szegezték. Olyan volt, mint egy filmjelenet. A kocsihoz vezető úton, láttam azt a férfit, aki elkapott, a földön kiterülve, fejében golyóval. Még mindig nem tudom, hogy ki ő.

– Ki ölte meg őt? – kérdezem csendesen.

– Talon – mondja Dex torkát köszörülve. – Ő volt Slice.

Felhúzom a szemöldököm. Slice?

Ugyanaz a Slice, akivel Tia és Bailey iszogatott egyik este?

A férfi, akit Talon barátjának tartott?

Bele akarok rúgni ismét.

Kurvára nem fogom a hiányát érezni. A Kings többi tagját életbe hagyjuk. Hajnal van, így minden, amit teszünk látható és hallható bárki által.

Slice halott, és ez a legfontosabb. Talon és Ranger bosszút tudtak állni. Biztonságban vagyok, egyik emberünk sem halt meg vagy sérült meg, senkit nem csuknak le ezekért a bűntettekért. Még ha bárki is rá akarta volna verni Slice halálát az embereinkre, vagy ha engem vádolnak meg Eric miatt, akkor egyszerűen önvédelemre fogok hivatkozni. Hiszen elraboltak, és még ha az új kapcsolataim a szövetségiekkel nem állnak még annyira szilárd lábakon, remélem, hogy a jövőben, senki sem érhet majd hozzánk. Mindent megteszek, hogy nyerésre álljunk. De jelen pillanatban csak az számít, hogy hazamehetek a gyerekeimhez, a családomhoz.

– Jól vagyok – mondom Dexnek, megnyalva az ajkam. – Egy kicsit éhes vagyok.

Dex összeszorítja az ajkait, de nem szól semmit.

A férfiak szorosan megölelnek, főleg Arrow, mielőtt elmennének. Kettesben maradok Dexszel az autóban. Elmondta, hogy a Kings elnökét fogva tartják az egyik raktárépületben, fegyvert szegezve rá, és csak arra várnak, hogy a Kings emberei okot adjanak arra, hogy lelőjék a főnöküket. Azt javaslom neki, hogy inkább kényszerítsék őket, hogy hagyják el a várost, örökre. Nem akarjuk, hogy itt legyenek. Elmehetnek valahová, újrakezdhetik, vagy úgy végezhetik, mint Slice. Jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel. Csak vissza akarok menni a klubházba, hogy láthassam Clovert és Ashert.

Mély levegőt veszek, majd megfogom Dex feszes farmerba bújtatott combját.

Életben vagyok.

És még soha nem örültem ennyire.

– Hol voltál, anya? – kérdezi Clover, eper illatú hajának illata felkúszik az orromba. Megcsókolom a feje búbját, majd óvatosan megpaskolom a hátát. – Munka miatt kellett elutaznom, édesem. Sajnálom, hogy nem hívtalak, de nagyon fontos munka volt, érted? Nem akarom, hogy aggódj, most már itt vagyok.

Balra nézek, ahol Asher a karomban alszik. Ez, ez minden, amire vágytam, amit szerettem volna újra megtenni. Amikor az emberek azt mondják, hogy az élet apró dolgai, akkor ezekre gondolnak. Feküdni az ágyban, körülöttem a gyerekeim, a férjem valamit éppen főz nekem, az élet nem is lehetne jobb. Semmi sem. Az, hogy elraboltak, teljesen más szemléletbe helyezi a dolgokat.

– Hogyne aggódnék, amikor nem tudtam, hogy hol vagy? – pufogja a lányom, majd a hasamra hajtja a fejét.

– Most már itt vagyok, Clover – mondom gyengéden, majd megcsókolom Asher pufók pofiját.

– Örülök – folytatja. – Mindenki aggódott, még akkor is, ha próbálták leplezni. Féltek, és ettől én is félni kezdtem.

Élesen szívom be a levegőt.

A gyerekek mindent észrevesznek, ami egy kicsit ijesztő, és így nagyon nehéz, főleg, ha meg akarod védeni őket.

– Nincs okod félni – biztosítom. – Itt mindenki megvédene téged és az öcsédet is. És Carát meg Rhettet is. Mindenki szeret téged, Clover.

– Tudom – mondja, hangjában a megszokott boldogság cseng. – Szeretettnek érzem magam, és biztonságban. Csak hiányoztál nekem.

Mosolygok.

Nagyon menő szülő vagyok, és jól megy ez nekem.

– Majdnem elveszítettelek – mondja Dex, becsukva a hálószobánk ajtaját. – Tudod, hogy ez milyen érzés? A lehetősége annak, hogy valaki olyan nélkül kell leélned az életed, akit jobban szeretsz, mint önmagad?

– Dex – mondom lágyan, majd az ágy szélére ülök, karjaimat kitárom irányában. Némi étel, zuhanyzás, gyerekekkel töltött idő és antiszeptikus krémes kezelés után, újra embernek érzem magam.

Miután a nők körülvettek, némelyikük könnyekben tört ki, aztán hazajöttem, és nagyon jó Dexszel és a gyerekekkel együtt lenni. Már alszanak, így tudok Dexszel beszélgetni arról, ami történt. Mindig igyekszünk düh nélkül ágyba kerülni, bármilyen megoldatlan problémák is legyenek közöttünk. És az után, ami ma történt? Nos, nagyon hosszú beszélgetés áll előttünk. Letérdel elém, fejét a mellkasomra fekteti, szorosan átkarol, úgy, mintha soha nem akarna elengedni, és én sem akarom. Pár csendes és békés pillanatig így maradunk, míg végül megszólal.

– Miért lőtted le? – kérdezi.

– Nem akartam, hogy a te lelkeden száradjon.

– És ez így jobb, hogy a tiéden szárad?

Megcsókolom a borostás arcát.

– Nem az én öcsém.

– Ő az expasid – emlékeztet, mintha elfelejtettem volna.

– Igen, de olyan, mintha ezer éve történt volna. Amikor megláttam, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ő a testvéred. Emellett, nem mintha megöltem volna.

Az volt a tervem, nem fogok hazudni. De végül nem adtam le a gyilkos lövést, hanem lejjebb céloztam, távolabb a fejétől, így mellkason lőttem.

– Láttam, hogy utolsó utáni pillanatban engedted lejjebb a fegyvert – vallja be.

– És? – kérdezem, azon tűnődve, hogy vajon helyesen cselekedtem-e. Mi fog történni Erickel? Vajon újra visszajön, és megpróbálja megölni Dexet? Mert ha igen, akkor jobb lett volna, ha megszabadítjuk a szenvedésétől. Nem akarok még egyszer szembenézni ezzel. Nem akarok folyton a hátam mögé nézni, habár ez már belénk van ivódva. A Kings elhagyja a várost, így egy probléma ki van iktatva. Már csak Eric maradt.

– Örülök, hogy meghoztad a döntést helyettem – vallja be sóhajtva. – Megöltem volna, Faye, és nem tudom, hogy hogyan tudtam volna ezzel együtt élni a hátralévő életemben. Lehet, hogy egy kibaszott szégyenfolt, de folyton csak arra tudok gondolni, hogy vajon anya mit mondana, ha tudná. Forogna a sírjában.

– Mi fog most Erickel történni? – kérdezem, számításba véve, hogy sebesülten hagyta el a raktárépületet. Határozottan olyan állapotban volt, mint akinek szüksége van orvosi ellátásra. – Talán elmegy a Kingsszel, de ha megteszi, akkor nagy rá az esély, hogy egy napon visszajön, Dex. Tudod, igaz? És legközelebb lehet, hogy nem leszünk ilyen szerencsések. Nem ér fel velünk, de soha nem szabad alábecsülnünk a gyűlölet erejét. Erős érzelem, fel fogja emészteni belülről, míg nem lesz elég elkeseredett, és nem fog addig leállni, míg tönkre nem tesz.

– Megoldom valahogy – mondja, majd felemeli a fejét, és megcsókol.

– A legrosszabb, hogy még ennem sem adott, mennyire kibaszott gonoszság már! Tudja, hogy mennyire szeretem a kaját, és legalább annyit tehetett volna, hogy…

Megállítja az őrült dumámat egy csókkal, majd hanyatt dönt az ágyon, és fölém tornyosul, csókja egyre mélyebb lesz, nyelve az enyémet simogatja, míg én a meztelen hátát simogatom. Ujjaimat végighordozom a sárkány tetoválásán. Kitapintható a tintától picit duzzadt bőrön. A csókja szenvedéllyel teli és mohó. Úgy érzem nem elég, amit ad, azt akarom, hogy bennem legyen.

– Dex– suttogom az ajkait érintve, majd felnyögök, ahogy lefele haladva a pólómon keresztül finoman ráharap az ágaskodó mellbimbómra. – Érezni akarom a bőröd.

Hátrahúzódik, felhúz, és leveszi a pólómat. Nem viselek melltartót, és a hideg levegő a mellkasomat simogatja. Dex hátradönt az ágyra, mellkasát a melleimnek nyomja, a mellbimbóim hirtelen megkeményednek, mintha ráismernék a bőrére. A gyönyörű kék szemeibe nézek, és amit látok bennük, attól úgy érzem, hogy én vagyok a legszerencsésebb nő a világon.

Szeret, és ahogy mondta, jobban, mint önmagát. Egy rész vagyok belőle, én vagyok számára az egész világ, csak én létezem neki. Mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen lojalitásban van részem, nem csak részéről, hanem a klub minden tagjától. Igen, elraboltak, fegyvert szegeztek rám. Arcon ütöttek. De mindvégig tisztában voltam vele, hogy el fognak jönni értem. Ehhez kétség sem fért. Sok olyan ember van, akiért senki nem jönne egy ilyen helyzetben, olyan emberek, akik csak magukban bízhatnak, magukra számíthatnak. Habár, az is igaz, hogy az ilyen embereket nem szokták túl gyakran elrabolni, de az is tény, hogy az ő védelmükre nem sietne egy egész motoros klub.

– Hé – mondja Dex, miközben a nyakam csókolgatja. – Ne gondolkodj annyit. Itt vagy. Biztonságban vagy. A poklot is megjártam volna, hogy megmentselek, Faye. És most engedd, hogy megdugjalak, mert most nagyobb szükségem van arra, hogy benned legyek, mint bármi másra.

– Szeretlek, Dex.

Felnéz a melleim közül.

– Én is szeretlek, tündérke.

Hátradőlök az ágyra, lehunyom a szemem, és mosolygok.

Itt az idő, hogy abbahagyjam az agyalást, és eljött az érzés ideje.

TIZENEGY

Fordította: Aiden

 

 

Faye

 

– Hogy van a csuklód? – kérdezi Dex, finoman megdörzsölve.

– Már jól – felelem, és odabújok hozzá. – Jól vagyok, Dex. Nem kell folyton úgy őrizned, mintha bármelyik percben felrobbanhatnék.

Megérinti az ajkam, amin már alig látszik a vágás.

– Senkiházi gazember.

– Halott gazember – emlékeztetem.

Bólint, szórakozottan végigsimít meztelen hátamon.

– Igaz, súgott neki valamit, belenézett a szemébe, és meghúzta a ravaszt.

– Talon egy igazi barbár – mondom tágra nyílt szemmel. – Elég kegyetlen, mi?

– Mondja ezt az, aki a szart is kiverte Slice-ból, aztán mellkason lőtte az öcsémet?

A szemem forgatom.

– Nem öltem meg, csak megcsonkítottam.

– Mmmmm – mormogja, megcsókolja a tarkómat, amibe beleborzongok. – Okos dolog volt. Életben maradtál.

– Azt mondod, győztem az old ladyk versenyén? – ugratom, megfordulok, és nyomok a szájára egy csókot. – Amikor ennyi vesztenivalód van, akkor harcolsz, Dex. Bárki ezt tenné. A családomnak szüksége van rám. Sokáig itt leszek még neked, ne aggódj.

Kopogtatnak az ajtón, így gyorsan magamra kapok pár ruhát, míg Dex megnézi, ki az.

– Faye – szólít, így beslattyogok a nappaliba, hogy megnézzem, ki jött. Mikor meglátom őket, megtorpanok.

Arrow. Tracker. Irish. Rake. Vinnie. Talon. Ranger.

Így, ebben a sorrendben.

– Hát, helló – mondom, és végignézek az arcukon. – Mi újság?

– Ellenőrzés – mondja Rake, és karba teszi a kezét.

Felhúzom a szemöldökömet. Most meg mit csináltam?

– Kismama korom óta nem takarítottam ki a szobáitokat. És bármit tettem is, felmentésem van, mert csak nemrég raboltak el.

Tracker elvigyorodik, és így szól:

– Faye, gyere már ide.

Átszelem a köztünk lévő teret, ő pedig a karjaiba von.

– Még egyszer ne próbálj eltűnni, baszki, hallod?

Kemény mellkasának préselődve bólintok.

– Nem mintha direkt lett volna.

Sorban megölelgetem mindannyiukat, aztán mosolyogva végignézek rajtuk.

– Most komolyan, azért jöttetek ide, hogy egy ellenőrzésnek álcázva agyonölelgessetek engem?

– Csak örülünk, hogy jól vagy – mosolyog rám Irish. – Ez a klub szétesne nélküled, Faye, és ezt te is tudod.

Hogyne tudnám, de csak szerényen!

– Ez butaság. Megvoltatok azelőtt is, mielőtt nem voltam itt, és ha ne adj isten történne velem valami, azután is megy tovább a szekér. Na, de, nem innátok valamit? Kávét?

Asher felébred, és sírni kezd, de Arrow odaszól a többieknek:

– Intézem. – Azzal eltűnik.

Hát nézd meg őket.

Kigyúrt, tetovált rosszfiúk, de mindegyikük csupa szív.

Arrow visszatér Asherrel a karjában, én pedig a konyha felé veszem az irányt, hogy hozzak nekik valami enni- és innivalót. Dex utánam jön, hátulról megölel, orrát a nyakamba fúrja.

– Ezek az emberek készek lennének meghalni érted, de azonnal.

Megpördülök, és a szemébe nézek.

– Ahogyan én is ugyanezt tenném értük.

– Tudom.

Az arcom ellágyul, felemelem a kezem, és megsimogatom az arcát.

– Szeretlek, Dexter Black.

A konyhapultra emel, és finoman megcsókol. Csókja gyöngéd és édes.  Rake betoppan a konyhába, leül, mintha ott sem lennénk, és nem épp egymás szemébe bámulnánk, és kinyitja a hűtőajtót. Kivesz egy zacskó fehérszőlőt, bezárja a hűtőszekrény ajtaját, megfordul, ránk bámul, miközben bekap egy szemet belőle.

– Ti ketten most dugni akartok? Mert akkor elmehetünk. 

– Megtennéd? – kérdem vigyorogva. – Pedig nekem úgy tűnik, hogy csak ülsz, bámulsz, és tömöd magadba azt a szőlőt.

Felénk dob egy szemet, Dex elhajol, így pont arcon talál. Ráhunyorítok.

– Épp most raboltak el, te meg így bánsz velem?

– Meddig akarod kijátszani az “elraboltak” kártyádat? – kérdi kuncogva, majd egy újabb szem szőlőt tüntet el a szájában.

– Valószínűleg örökké.

– Megjegyeztem.

Dex ad még egy puszit, aztán távozik, útban kifelé még gúnyosan megpofozgatja Rake-et. Rake odajön, és a vállamra hajtja a fejét.

– Tudod, ha kinyírtak volna, fogalmam sincs, mi lett volna Dexszel. Te olyan kibaszott boldoggá tudod őt tenni, Faye. Olyan jó látni titeket együtt még ennyi év után is.

– Nem megyek én sehová.

– Még kaját csinálni sem? Mert én kurvára éhes vagyok, te meg csak itt üldögélsz.

Összeszorítom a szám, finoman ellököm magamtól, aztán jó hangosan azt mondom:

– Csak most raboltak el, hogy teheted ezt velem?

– Más is ribancnak érzi magát, mikor “Én még sosem-et” játszunk? – kérdi Tia, és iszik a poharából. Annak örömére, hogy életben vagyok, tartunk egy kis bulit a klubházban, és a Halálkörnek nevezett játék egyik változatát játsszuk éppen. Valószínűleg ez a kedvenc ivós játékunk, és minden egyes alkalmat megragadunk, hogy ilyet játsszunk.

– Soha nem csináltam még hármasban – mondom, és körbepillantok az asztalnál ülőkön. Bárki is iszik, az kufircolt már hármasban, és kíváncsi leszek, ki lesz az. Igen, ez a játék személyes és tolakodó, és olyan dolgokat tudunk meg egymásról, amit valószínűleg sosem akartunk tudni. Mikor Tia és Lana iszik, tátott szájjal pattanok fel a helyemről.

– Lana! Ó, te jó ég!

Kezei mögé rejti az arcát, és azt mondja, hogy fogjuk be.

– Tracker kurva szerencsés pasas – mondom nevetve. Bailey-re nézek.

– Nem fogok hazudni, számítottam rá, hogy Rake-kel is lesz valami ilyesmi. Azt hittem, mostanra már megrontott téged.

– Szerintem Rake-nek abból már elege lett egy életre – feleli Bailey szárazon, de figyelmem nem kerüli el a szemeiben bujkáló huncutságot. Felemelem a kezem, és pacsizok Tiával.

– Majd meséld el a részleteket később – suttogom neki. – Feltételezem, nem Talonnal történt a dolog.

Megrázza a fejét, és kicsit összerezzen.

– Egy másik történet, egy másik napra.

Szeretem Tiát. Annyira örülök, hogy Bailey behozta őt a társaságunkba.

Anna következik, felemel egy kártyalapot, és mikor azt mormolja “basszameg”, elvigyorodom.

– Mi az?

Felfedi a kártyáját, egy király az.

Mindenki elkezd nevetni és éljenezni. Egész este az italainkból töltöttünk egy pohárba, ami az asztal közepén áll, és aki az utolsó királyt húzta ki, annak meg kellett innia a tartalmát. Anna rosszallóan nézi a vodka, sör és bor keverékéből álló löttyöt a pohárban, majd mint egy igazi bajnok felveszi, és megszagolja.

– Olyan büdös – mondja, mielőtt felhajtaná. Mindannyian drukkolunk neki, míg ki nem issza a pohár tartalmát, és visszateszi az üres poharat az asztalra. Gyorsan leöblíti a kotyvalékot a saját italával, undorodó képet vág.

– Ma este tuti hányni fogok.

– Ugyan, mindannyian voltunk már így – felelem vigyorogva. A levegőbe emelem a poharam. – Arra, hogy többé nem rabolnak el! – És koccintunk.

Dex lép be a szobába Asherrel a karján, végignéz a társaságon, szemügyre veszi az asztalon lévő sörös dobozok, palackok és rágcsálnivalók összevisszaságát. Sóhajt egyet, és inkább elhagyja a szobát a gyerekkel együtt. Nem tudom miért, de ettől még hangosabban elkezdünk nevetni.

A tegnap esti csajos este után arra bátorítjuk a fiúkat, hogy ők is szórakozzanak egy kicsit, miközben mi a gyerekekkel filmezünk este. Velünk ellentétben, akik az esténket alkoholra és kajára pazaroltuk, a fiúk úgy döntenek, hogy elmennek együtt motorozni, ami szerintem tök jól hangzik. Épp Ashernek készítem el a cumisüvegét a konyhában, mikor Ranger besétál.

– Szia – mondom neki, miközben ő kinyitja a szekrényt, és bekukucskál. – Csak nem éhes vagy? Van némi quiche és házikolbász a sütőben.

Megáll, és rám mosolyog.

– Köszi.

Valami fura Rangerben. Van egy olyan érzésem, hogy nem érzi itt jól magát annyira. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, és nem is ismerem őt annyira, hogy beleszóljak, vagy tanácsot adjak. De azt mondom neki, hogy:

– Hé, ha bármikor szükséged lenne valakire, akivel beszélgethetsz vagy kiöntheted a szívedet, akkor én itt vagyok. Kettőnk között marad. Nem ítélkezem.

Biztos nagy változás lehet számára. Talonnak ott van Tia és Shayla, és Bailey is, de Ranger itt csak Shaylát ismeri, neki nincs barátnője.

Itt mindenki párban van, úgyhogy talán egy kicsit kirekesztve érezheti magát. Gondolom, a Wild Men klubháza egészen más, mint a miénk, legalábbis abból, amit Annától és Bailey-től hallottam az ottani kis expedíciójuk után. Nagy változás lenne, és nem mindenki szereti a változásokat.

Ranger fürkészve rám néz, aztán kinyitja a sütőajtót, és kivesz egy quiche-t. Közelebb lépek hozzá, és felnézek rá, igencsak fel, mert a pasas nagyon magas. Tetszik, ahogy sötét haját a tarkóján összefogva viseli. Trackerre emlékeztet, amikor még nem kontyban hordta a haját.

– Jól vagyok – szól Ranger, beleharapva a lepényébe.

Felbámulok rá, lassan pislogok párat.

– Te most belemorzsáztál a hajamba?

Ráteszi hatalmas kezét a fejemre, és leporolja a hajam, ajka megrándul.

– Totál telemorzsáztad a hajam – motyogom, karba teszem a kezem a mellem előtt, és felsóhajtok. – Csak a szádtól a fejemig is eshetett vagy három métert.

Már úgy nevet, hogy rázkódik a mellkasa.

– Jól célzom.

Elvigyorodok.

– Ma este lesz az első köröd Wind Dragonként, ugye?

Bólint, a többi morzsa a padlóra hullik, de ezúttal teszek egy lépést hátra.

– Hallom, szuperokos vagy.

– És kitől hallottad?

– Beszélik.

– Én csak egy nagy, mafla motoros vagyok, Faye – feleli, ahogy megnyalja az ujjait, és szemében vidám szikrák táncolnak.

– Én meg csak egy csaj – válaszolom kacsintva.

Hátraveti a fejét, és felnevet.

– Hát, aki azt hiszi, te csak egy csaj vagy, az bolond. Arra a nőre emlékeztetsz engem, aki a Vikingekben játszik, ismered azt a sorozatot a TV-ben?

 – Lagerthára?– kérdezem tágra nyílt szemekkel. Imádom Lagerthát. Ő az én kedvenc karakterem, és ha róla beszél, Ranger lesz az új legjobb barátom.

– Aha – feleli mosolyogva. – Nézed azt a sorozatot, hm? Igazi vagány csaj. Pont, mint te.

Újra odalépek hozzá. Basszák már meg a morzsák.

– Most meg foglak ölelni.

– Hátjóóóó – mondja, és figyel, ahogy karjaimba csomagolom.

Zavartan megveregeti a hátamat az előbb lenyalt ujjaival, de még azt sem bánom.

– Szóval szólítsd Lagerthának, hogy a kegyeibe férkőzz. Megjegyeztem.

– Látod, mondom én, hogy okos vagy – felelem.

– Mind okosak vagyunk, csak másképp.

– De te oly módon vagy az, ami számít – viccelek, visszahúzódom és elengedem. – És több diplomád is van. Ezt ne áruld el Lanának, mert enciklopédiának fog használni a könyveihez.

– És te?

– És én mi? – kérdem a konyhapultnak támaszkodva.

– Te mire fogsz engem használni?

Furcsa kérdés, de árulkodó. Mindenki elvár valamit Rangertől? Miért érezheti így? Talán mindenki hasznát akarja venni a tudásának? Talán olyan ember, aki mindenben jó. Azok az emberek belefáradnak abba, hogy ezt vagy azt kérnek tőlük folyton, de csak azért, mert mindig a maximumot nyújtják.

– Bókok, amelyek a kitalált hősömhöz hasonlítanak? – mondom, megpróbálva feldobni a hangulatot.

Sikerül is, könnyű mosoly jelenik meg a szája sarkában.

Az a gáz, hogy eszembe jutott, hogy segítséget kérhetnék tőle azokban az ügyekben, melyekben mostanában a szövetségieknek dolgozom… Nos, mondjuk úgy, hogy jól jönne egy plusz agy. De szerintem ezek után nem fogom megkérni. Nem szeretném, hogy szarul érezze magát emiatt, vagy azért segítsen, mert azt hiszi, muszáj. Bár még sosem volt olyan, hogy egy férfi ne akarjon segíteni nekem… Azt hiszem, kicsit el lettem kényeztetve. Arrow belép a konyhába, Ranger pedig kihasználja az alkalmat, és elslisszol. Mikor Arrow leül, és rám néz, rájövök, hogy beszélgetni akar.

– Mikor fogod meglepni Annát? – kérdezem, és letelepedek mellé.

– Gondolod, hogy mindazok után, ami történt, még volt időm ezen filózni? – dörmögi reszelős hangján. – Egyelőre örülök, hogy jól vagy. Hagyjuk, hogy ez leülepedjen, mielőtt elkényeztetném Annát, és elhívnám egy olyan randira, amit sosem fog elfelejteni.

– Valaki magabiztosnak hangzik – ugratom és megbökdösöm. – Ez a beszéd!

Morog valamit, aztán feláll.

– Akkor mi most indulunk. Ne keresd a bajt, míg távol vagyunk.

– Igyekszem – mondom vigyorogva. – Ugyan milyen bajba keveredhetnék? Nem hagyjuk el a klubházat, és a gyerekek is itt vannak velünk.

– Biztos vagyok benne, hogy találsz valamit – mormogja, és elhagyja a konyhát. Megáll az ajtóban, és megfordul.

– Amúgy – mondja –, van valami a hajadban, ami úgy néz ki, mint a quiche –, majd távozik. Apropó, quiche, kirázom a hajamból, majd kinyitom a sütőt, kiveszek belőle egy darabot, majd nagyot harapok bele. Egy kicsit féltékeny vagyok, hogy nem tarthatok velük motorozni ma este, de a fiúknak meg kell tartaniuk a kötődéseiket, vagy nevezzék ők ezt bárhogyan is. Talán majd holnap megkérem Dexet, hogy vigyen el egy körre. Csak ő és én. Talán utána meg is dughatna a motorján.

– Miért vágsz olyan képet, mint akit baszni visznek? – kérdi Dex, ahogy a konyhába téved, kiveszi a kezemből a maradék lepényt, és a szájába tömi. – Óóó – nyögi. – Hát ezért. Ez kurva jó.

– Hát, az, csakhogy épp azon gondolkodtam, hogy holnap elvihetnél kirándulni, aztán megdughatnál valahol a motorodon.

Elhallgat, aztán elmosolyodik, majd magához húz.

– Ez teljesen jól hangzik. Hogy lehetek én ilyen szerencsés? – ámul el, ad egy gyors csókot, és már el is tűnt a többiekkel.

Tényleg szerencsés.

Hiszen olyan vagyok, mint Lagertha.